Currently browsing: Blog

Pesszimisták, de kitartanak a hazai hotelek

A hazai tulajdonú, legalább négycsillagos hotelek jelentős része felújításra használta ki a kényszerű szünetet, így várja az újranyitást. Befektetőtárs, üzleti partner bevonásában egyelőre kevés számban gondolkodnak annak ellenére, hogy legkorábban 2022-23-ra remélik elérni a 2019-es bevételüket. A nyitást követően legtöbbjük a munkaerőhiánytól, a pályaváltásra kényszerült, szakképzett alkalmazottak pótlásának nehézségeitől tart. […]

Olvasson tovább

Közös webináriumot tartott a CFI Hungary Zrt. és a BKIK

Élénk az érdeklődés a romániai befektetések iránt Nagy figyelem övezte a CFI Hungary Zrt. és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara első közös webináriumát, melyet a két szervezet Hogyan vállalkozzunk Romániában címmel tartott május 5-én, online formában. A CFI, illetve partnerei előadása mellett az eseményt olyan előadók és vendégek fémjelezték, mint […]

Olvasson tovább

Forintosítható perszonalitás

Humán kockázatok a cégértékelésben Rendkívül összetett folyamat, amíg az „én cégemből” az „ő cégük” lesz. Ennek a jellemzően akár egy évnél is hosszabb munkának sok aspektusa van, a számviteltől a jogi és adózási kérdéseken át az érzelmekig, és bármelyik okozhat problémát. Ezúttal azonban egy szűkebb nézőpontot választottunk. Írásunk azt vizsgálja, […]

Olvasson tovább

Ma kell finanszírozni a holnapi fellendülést

Olcsó hitelek, tőkebevonás, pályázati forrás – melyiket válasszam? A mostani helyzet és korlátozások mindenkire hatnak – így vagy úgy. A járvány viszont nem tart örökké, ahogy az államilag támogatott hitelkonstrukciók sem. Bármilyen terveink is vannak a cégünkkel, arra most érdemes pénzt szerezni, ha pedig valaki nehezen igazodna el a sokféle […]

Olvasson tovább

A „rabszolgaság” alkonya

A 2018-as év végének vezető gumicsontja a modern kori „rabszolgaság”, azaz annak a ténynek a következménye, hogy a szükségesnél kevesebb a megfelelő képzettségű és dolgozni akaró munkavállaló. Ezért a munkáltatók a meglévő embereiket igyekeznek többet, illetve az elvégzendő munkák üteméhez gazdaságosabban igazodva dolgoztatni. Ez természetesen a munkavállalók szempontjából sokszor jelentős […]

Olvasson tovább

A „családi” vállalkozások vége! Hogyan amortizálódhat le egy leszármazótól a vállalatbirodalom?

Régen, ha egy iparos, vagy kereskedő kiemelkedően ügyes, szorgalmas és céltudatos volt, lassan fejleszthette a vállalkozását és akár óriási céget is létrehozhatott. A mai nagy, patinás márkák többsége is így jött létre. (pl. Adidas, Rolex, Chanel, Cartier, Lamborghini, Lipton, Sharp, IKEA, Sony, Ford…) Ma már ez a lehetőség szinte teljes […]

Olvasson tovább

Tíz legnagyobb hiba, amit cégeladásnál elkövethetünk

Generációváltás zajlik a magyar cégvilágban, sok cégvezető azonban nem rendelkezik megfelelő utóddal, ilyenkor gyakorta merül fel a cégeladás kérdése. Ez a folyamat azonban nem egyszerű és sok buktatót rejt. A Saxum szakértői rámutatnak a tíz legnagyobb hibára, amit elkövethetünk. A csúcson kell abbahagyni – tartja a mondás és mind többen […]

Olvasson tovább